Dr. Turi Tibor

Dr. Turi Tibor
Dr. Turi Tibor

Dr. Turi Tibor belgyógyász, kardiológus, hipertonológus főorvos

1952-ben születtem. Első jelentkezésemre felvettek a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, ahol 1976-ban kaptam diplomát.
Első és egyetlen munkahelyem a Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktatókórház II. Belgyógyászat osztálya,ami 25 éve döntően kardiológiai osztályként működik.
1981-ben belgyógyászatból, 1990-ben kardiológiából szakvizsgáztam jeles eredménnyel. Közel 20 évet dolgoztam az osztály intenzív részlegén, ahol a legsúlyosabb szívbetegek ellátásában gyakorlatot szereztem. Évekig ennek a részlegnek vezetője voltam. Elsők között tanultam meg és gyakoroltam az ideiglenes pacemaker terápiát, amivel sok életet sikerült megmenteni.Több mint 20 éve ultrahangos szívvizsgálatokat végzek, a vizsgált betegek száma több tízezer.
Hetente több alkalommal járóbeteg szakrendelést is ellátok.16 évig osztályvezető helyettesi munkakörben is dolgoztam.Jelenleg is aktív vagyok, az osztály egyik 38 ágyas részlegét vezetem.Több mint 150 továbbképző előadást tartottam különböző helyi, regionális és országos fórumokon, kongresszusokon.
Számos szakmai folyóiratokban cikkeim jelentek meg.