Dr. Varga Judit Kata

Dr. Varga Judit Kata

Tüdőgyógyász, alvászakértő
Bemutatkozás

1981-ben Budapesten születtem családom negyedik orvos generációjának tagjait gyarapítva. Gyermekkoromat, gimnáziumi, és egyetemi tanulmányaimat Budapesten folytattam. Tanulmányaim során leginkább a tüdőgyógyászat érdekelt.

Egyetemi éveim alatt izgalmas fél évet tölthettem, egy tanulmányi ösztöndíjnak köszönhetően, Zürichben.
2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán.
Tüdőgyógyászati szakképzésem gyakorlatait zömében az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben, valamint a Semmelweis Egyetem Tüdőklinikáján töltöttem. Jelentős hatással volt ezekre az éveimre az egyetemi évek során megszerzett mentőtiszti vizsgám, majd ezt követő 7 éves részállású Országos Mentőszolgálatnál eltöltött mentőtiszti, majd mentőorvosi munkám. Tüdőgyógyászatból 2012-ben szakvizsgáztam a Semmelweis Egyetem Tüdőklinikáján.
2013-ban kezdtem dolgozni a Szent György Kórház Pulmonológiai Centrumában, amit neves bronchológiája, intervenciós pulmonológiája miatt választottam.
2014-ben sikeres szomnológiai licenszvizsgát tettem, és megkezdtem intenzív terápiás ráépített szakképzésem. Főbb szakmai érdeklődési területem a pulmonológia sürgősségi aspektusa, bronchológia és az alvásmedicína.