A pszichológusokat gyakran emlegetik a laikusok és illetik gúnynevekkel: „pszichomókus” vagy „agykurkász” a pszichiátereket meg „dili doki” vagy „agyturkász” néven. Sok ember számára kérdés, hogy mi a különbség. 

A pszichológus és a pszichiáter fogalma sokakban összemosódik, ugyanakkor a két szakma között nagy különbségek vannak. A legnagyobb eltérés, hogy míg a pszichológus bölcsészeti diplomát szerez, addig egy pszichiáter orvosi diplomával rendelkezik. 

Egy pszichológus elsősorban a lelki folyamatok megismerésére specializálódott, a pszichiáter pedig az elmebetegségeket gyógyítja. A pszichológus öt éven keresztül tanul pszichológiát a bölcsészkaron. Ezt követően képződhet tovább és szakvizsgázhat pl. klinikai szakpszichológusként, tanácsadó szakpszichológusként, pedagógiai szakpszichológusként, stb. 

A pszichiáter ellenben az orvosi egyetem elvégzését követően továbbképződik és pszichiátriából tesz szakvizsgát. A pszichiáterek ezért, mint minden orvos, jogosultak gyógyszeres kezelés (farmakoterápia) végzésére.

Bizonyos esetekben azonban a pszichológus és a pszichiáter együttműködésére is szükség lehet. Vannak ugyanis olyan lelki gondok, a személyiségfejlődésnek olyan elakadásai, amelyekben nem várható az, hogy a gyógyszeres kezelés hatására fog rendeződni a személy problémája.  Pl. hogy mennyire tud kiállni az illető magáért (asszertivitás), mennyire tud hatékonyan kommunikálni, hogyan tudja a konfliktusait kezelni vagy a stresszt, stb. Ezeket meg kell és meg is lehet tanulni. 

A mentális zavarok egy részénél sokszor alkalmaznak kombinált kezelést: pszichoterápiás segítséget és gyógyszeres kezelést is kap a beteg. Pl. pánikbetegség ill. depresszió esetén. Ilyen esetekben gyakori a pszichológus és a pszichiáter együttműködése. 

Vannak olyan mentális rendellenességek, betegségek is ahol viszont elengedhetetlen a gyógyszeres kezelés szerepe. Tipikusan ilyenek a nagypszichiátriai kórképek, pl. a skizofrénia vagy a mániás depresszió,  bipolaritás,…  Itt a pszichológusnak maximum támogató szerep juthat, vagy diagnosztikai munkával segíthet pontosabb képet adni arról, hogy milyen betegség áll a tünetek mögött, van-e öngyilkossági veszélyeztetettség, stb. 

Szakember választásnál a fentieket érdemes tekintetbe venni. De bárkihez is fordul az ember a problémájával fontos, hogy megtalálja azt a személyt, akiről elhiszi, hogy képes rajta segíteni. Ha az illető úgy érzi, hogy nem szimpatikus neki a szakember vagy holtpontra jutott , ez esetben mindenképpen érdemes elszántan és kitartóan tovább keresgélni és főleg nem saját magát hibáztatni és kudarcként megélni, hogy „ez most nem jött össze”.